Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Novellapályázat

2013.04.06. 12:11 Csabi87

Szeretünk néha leülni és gondolkozni, ötletelni - néha rájönni, hogy ez nekünk nem megy és erre hivatkozva legurítunk pár sört, ami naná, hogy segít a gondolkozásban. Őszintén szólva már év eleje óta gondolkozunk valami igazán izgalmas dolgon, ami megmozgathatja az arra igényeseket, illetve kellően adózik szeretett műfajunk a horror előtt.

novella-palyazat.jpg

Aki szereti a horrort és a rémtörténeteket valószínűleg már próbálkozott valami ijesztő vagy éppen borzalmas sztori papírra vetésével, ha másért nem, de a saját maga szórakoztatásáért. Az ötlet adó szikra itt villant fel előttünk, próbálkozzunk meg egy novellapályázattal, hátha akadnak lelkes és kreatív írni vágyók. 

A részletekért katt a továbbra.

Így hát a Tales From The Blog horror novellapályázatot hirdet 2013-ban. Pályázatunk célja, hogy felkutassuk és egy elektronikus antológiában megjelenési lehetőséget biztosítsunk tehetséges íróknak kedvenc műfajunkon belül.

A dolog elég szabad, azonban néhány feltétel mégis csak adott:

  • Csakis olyan horror novellákat várunk, melyek még nem jelentek meg semmilyen nyomtatott vagy digitális könyvben, újságban, folyóiratban, e-bookban vagy magazinban.
  • Csak magyar nyelven íródott pályaműveket fogadunk el.
  • Nevezési díj nincs.
  • Csak horror novellákat fogadunk el.
  • Minden szerző legfeljebb 3 novellát küldhet be.
  • Egy novella minimum 2, maximum 25 oldal terjedelmű lehet, A/4-es méretben 12-es Times New Roman betűtípussal.
  • A pályaműveket word-formátumban emailben kell eljuttatni a horrorposta@gmail.com. Az email tárgya Novellapályázat legyen.
  • Helyesírási és fogalmazási hibákkal teli műveket nem fogadunk el!
  • A beérkezett írások szerzői maximum egyetlen kiadott könyvvel rendelkezhetnek!


Beküldési határidő: 2013. június 9 (vasárnap) éjfél.

Azon írásművek, melyek publikálásra alkalmasak, értékelést nem kapnak, csak egy értesítést, hogy pályázatunkban nyertes műként szerepel. Amennyiben nem kerül a kiválasztott írások közé, természetesen néhány mondatos indoklást küldünk.

A nyertes műveket szerkesztőségünk egy ingyenesen letölthető e-book formájában kiadja. Szerkesztőségünk semmilyen hasznot nem kíván szerezni a beérkezett művekből!

A legjobbnak ítélt történet írója egy páros belépőt is kap az Underground Fear - Interaktív Horror Labirintusba, akiket ezúton is puszilunk.

Írásra fel!

Címkék: novellapályázat

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr505020080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joodyyy 2013.05.31. 19:01:00

Sziasztok!
Ennek én is nagyon örülök. Ugyebár itt neten is ellehet küldeni a pályaműveket, ha igen akkor pontosan hova?
Üdv: Joodyyy

Dzsunior80 2013.05.31. 20:14:59

Jó ötletnek találom ezt a novellapályázatot. Szeretek rövid, csattanós, pszichós novellákat olvasni, amiben tapintható a feszültség...:) Remélem sok ilyen jellegű írással fogok találkozni a pályázat győztesei között. :)

Herschmi · http://www.talesfromtheblog.blog.hu 2013.06.01. 21:57:35

@Joodyyy: Kérdésedre a válaqsz a cikkben :) "A pályaműveket word-formátumban emailben kell eljuttatni a horrorposta@gmail.com. Az email tárgya Novellapályázat legyen."

Herschmi · http://www.talesfromtheblog.blog.hu 2013.06.01. 21:58:34

@Dzsunior80: Hidd el, lassan nem győzzük majd olvasni őket :D Hozzáteszem szerencsére :)

Herschmi · http://www.talesfromtheblog.blog.hu 2013.06.01. 22:01:52

@insectavora: Hi, küldd el az eredeti linket, meg weboldalt, hogy hol és mérlegeljük. Ha saját blogod, akkor semmi gond :) Ha nem, akkor majd meglátjuk :)

Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2013.06.07. 21:39:18

Üdvözlet a blog íróinak, és helló pályázat!

Küldök én is nektek 1-2 borzongató történetet, ha nem is jelenik meg, remélem jól szórakoztok majd rajta. (:
(Pár napon belül, mert át kell őket néznem, és kicsinosítanom kicsit, mindig találok valami javítani valót.)

Tisztelettel;

Oidipus Prime

Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2013.06.07. 22:46:21

@Oidipus Prime: Aztán ránéztem a beküldési határidőre és inkább megcsináltam most, mert holnap Főzdefeszt. :D

Éva Márk 2013.06.09. 21:46:21

Nos, én is elküldtem. Jó szokásomhoz híven az utolsó pillanatban és remélem megkaptátok!

süti beállítások módosítása